Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Május 15. A Család nemzetközi napja

Fűrész Tünde – Kopp Mária Intézet (KINCS) elnöke

Mozgalmunkat 2009-ben prof. dr. Kopp Mária és férje Skrabski Árpád együtt alapította, mert kutatásaikból az derült ki, hogy a magyar fiatalok több gyereket terveztek egykor, mint amennyi végül megszületik. 2018-ban pedig a magyar Kormány létrehozta a Kopp Mária Intézet  a Népesedésért és a Családokért (KINCS) intézményt. Rokonszervezetünk elnökével, Fűrész Tündével beszélgettünk, aki szerint Kopp Mária boldog lenne, ha látná, hogy számos akkori javaslata ma már a magyar családok életének természetes része.

Legelőször még 2009-ben találkoztam a neveddel, amikor egy HR kiadványod a kezembe került. Ez a job sharing-et mutatta be, ami a hazánkban akkor éledező családbaráttá válást, a kismamák reintegrációját segítő egyik atipikus megoldás. Onnan milyen szakmai út vezetett idáig?

Jogi szakokleveles közgazdászként, szociálpolitikusként és akkor még két kislány édesanyjaként már 2010 előtt is foglalkoztatott, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a munka és a család egyensúlya jobban érvényesülhessen Magyarországon. Marketingesként, majd közügyekkel foglalkozó családanyaként és a Népesedési Kerekasztal tagjaként is részt vettem abban a munkában, amely megalapozta a 2010 utáni családpolitikát.  A családbarát kormányzás kezdetével négy éven keresztül az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) családpolitikáért felelős főosztályvezetőjeként tevékenykedtem, 2014 és 2016 között pedig az EMMI család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkári pozícióját töltöttem be. 2017-től miniszteri biztosként a bölcsődei rendszer átalakítását koordináltam, 2018-tól kezdve pedig a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke vagyok.

A KINCS-nek pontosan mi a küldetése, feladata? Miért jött létre 2018-ban?

Kopp Mária professzor asszony szellemiségét követve intézetünk 2018-ban, a Családok Évében kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy hídszerepet töltsön be a tudomány és a szakpolitikai döntéshozatal között. A KINCS olyan hazai és nemzetközi tevékenységeket, szakpolitikai elemzéseket és kutatásokat végez, amelyek a családok és a népesedés ügyét szolgáló kormányzati intézkedések megalapozását, valamint a családbarát szemlélet megerősítését, a családi értékek őrzését és erősítését segítik elő. Intézetünk elkötelezett a magyar családpolitika bemutatása, a jó gyakorlatok megismertetése mellett, ezért szakmai együttműködésre törekszik minden olyan hazai intézménnyel, nemzetközi szervezettel, amelyek szintén a demográfia és családpolitika körében tevékenykednek.

Mit jelent számodra, hogy egy ilyen fontos nemzetstratégiai ügyben vezetőként veszel részt?

Nagy megtiszteltetést, örömteli kihívást, ugyanakkor nagy felelősséget is jelent, különösen úgy, hogy Kopp Mária nevét viseljük. A család- és népesedéspolitika közös nemzeti ügyünk, amely társadalmi, gazdasági és kulturális szempontból is meghatározza a jövőnket. Miként a családvédelmi sarkalatos törvényünk is kimondja: Magyarország legfontosabb nemzeti erőforrása, a nemzet fennmaradásának biztosítéka: a család, amelynek gyarapodása nélkül fenntartható fejlődés és gazdasági növekedés sem lehetséges. Éppen ezért a legfontosabb célkitűzésünk, hogy a magyar családok jóléte és jólléte garantált legyen, és minden vágyott gyermek megszülethessen.

Ugyanakkor család- és népesedéspolitikával foglalkozni ma nem tartozik a legkönnyebb utak közé, sem itthon, sem a fejlett társadalmakban. A napi munkád során mit tartasz legfontosabb célnak, mit helyezel előtérbe?

A családpolitika legfőbb célja, hogy folyamatosan javuljon a magyar családok és az ország demográfiai helyzete, a KINCS-ben is ezen célok vezérelnek minket a munkánk során. Nap, mint nap arra törekszünk, hogy csapatban, együtt, egységben, a családok ügye iránt elkötelezett partnerekkel együttműködve, az országot megtartó családok megerősödését és bővülését támogassuk. Hálás vagyok, hogy a KINCS-ben olyan hozzáértő csapattal dolgozhatok, akikkel hatékonyan, hasonló értékrend mentén tudok együttműködni.

Sok szálon kapcsolódunk hozzátok, mégis más-más szakmai portfólióval és működéssel. Számodra mit jelent a közös együttműködés, a szövetség?

Ma, amikor a társadalmunkat a népességfogyás mellett komoly értékválság fenyegeti, olyan szövetségesekre van szükség, akikkel a családok megerősítését, a gyermekvállalás és -nevelés támogatását, valamint a családi értékeink megőrzését tudjuk szolgálni. Nagy örömömre szolgál, hogy a Kopp Mária professzor asszony és férje, Skrabski Árpád szellemi örökségét gondozó Három Királyfi Három Király Mozgalommal közösek a céljaink, így a magyar családok érdekében egy nagyon erős civil szervezettel tudunk együttműködni. Közel másfél évtizede vagyunk egymás szövetségesei, számtalan közös programban, projektben vettünk már részt együtt, ugyanúgy Kopp Mária szellemi örökségét visszük tovább, ami egy hihetetlenül szoros, szerintem szétszakíthatatlan köteléket jelent közöttünk. 

Milyen előrelépések történtek a családpolitikában? Érdemes családot alapítani a fiataloknak?

2010 óta hatalmas utat tettünk meg, ma sokkal inkább érdemes családot alapítani egy fiatalnak, mint 2009-ben, a Népesedési Kerekasztal megalakulásakor. Kopp Mária szerintem boldog lenne, ha látná, hogy számos akkori javaslata ma már a magyar családok életének természetes része. Persze még mindig van hova fejlődni, de számos olyan intézkedés született, amelyre büszkének kell lennünk. Az elmúlt 14 évben a magyar kormány bevezette a családi adókedvezményt, a Gyed extrát, a Nők 40 néven ismert nagymama nyugdíjat, megduplázta a bölcsődei férőhelyeket, Európában egyedülálló módon személyijövedelemadó-mentességet kínál a négy- vagy többgyermekes, illetve a 30 év alatti édesanyáknak, a babaváró támogatással és számos egyéb kedvezményes pénzügyi, valamint otthonteremtési, és felújítási támogatással segíti a családokat. A magyar családtámogatások tehát számtalan lehetőséget nyújtanak a családalapításhoz, a házassághoz és a gyermekvállaláshoz.

Ezzel párhuzamosan, hogy alakultak a demográfiai mutatóink?

Fontos hangsúlyozni, hogy a 2010 óta bevezetett intézkedések nemcsak a családosok anyagi helyzetében hoztak javulást, hanem demográfiai szempontból is. Amennyiben ugyanis minden a 2011-es szinten maradt volna, akkor 2023-ig 178 ezerrel kevesebb gyermek született volna, 200 ezerrel kevesebb házasságkötés, 58 ezerrel több válás és 126 ezerrel több terhesség-megszakítás történt volna.  Jelentős előrelépés, hogy gyermekvállalási kedvet jelző termékenységi ráta 2010 óta Magyarországon növekedett legnagyobb mértékben Európában, 2022-ben az EU tagországok közül a hatodik legmagasabb rátával rendelkeztünk, miközben 2011-ben Magyarország még a legutolsó volt ebben a rangsorban. A gyermekvállalási kedvvel párhuzamosan nőtt a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatottsága is, ami azt jelzi, hogy ma már a munkavállalás és a gyermekvállalás sokkal inkább egymást erősítő és nem egymást kizáró tényezők.

Március végén látogatást tett a KINCS-ben Stephen J. Shaw, akinek megdöbbentő „Születési szakadék – Gyermektelen világ” („Birthgap – Childless World”) című filmjét közösen mutattátok be, amit az előadása és egy szakmai kerekasztal-beszélgetés követett. Milyen konklúziója volt?

Ahogy Stephen J. Shaw dokumentumfilmje is rámutatott, napjainkban a fejlett országok szinte mindegyikére egyre jellemzőbb a gyermektelenség terjedése. Bár az esetek többségében nem tudatos döntésről van szó, mégis növekszik azoknak az aránya, akik nem vállalnak gyermeket. Az elmúlt évtizedben Magyarországon is megnőtt a gyermektelenek száma, ami leginkább a 40 év felettiek körében tapasztalható. A KINCS felmérései szerint a gyermektelenség legfőbb okai között első helyen  a tartós párkapcsolat hiánya áll, de az anyagi okok és a meddőségi problémák is jelentős szerepet játszanak.  Felméréseink szerint csupán egy százalék azoknak az aránya, akik a gyermektelen életmódot tudatosan tartják ideálisnak, a magyarok többsége tehát szeretne gyermeket vállalni és családot alapítani.

Három gyermekes édesanya vagy, és közben sikeresen alakult az életpályád is. Egyáltalán járt bármilyen lemondással a te életedben, hogy nagycsaládos lettél? 

2012-ben váltunk nagycsaládosokká, amikor a harmadik kis királylányunk megszületett. Ezt kiteljesedésként és egyáltalán nem lemondásként éltük meg a férjemmel.  Anyának lenni a legösszetettebb szerepkör, amellyel élete során egy nő szembesülhet. Állandó figyelmet, készenlétet és odaadást jelent, ugyanakkor a legszebb hivatás, a legnagyobb kiváltság a világon. Amikor gyerekvállalásról, nagycsaládról beszélünk, sokaknak a lemondás jut az eszébe. Persze tény, hogy kevesebb lesz a szabadidőnk, és jelentősen megnő a családi feladatokra, a láthatatlan munkára fordított idő. Ez azonban nem egy egyirányú dolog. Az a szeretet, ami egy jól működő családban megvan, óvja az egészségünket, segít elviselni a változásokat, erőt ad a kihívások leküzdéséhez, nem utolsó sorban pedig célt és értelmet ad az életünknek. A magyarok lelkiállapotát vizsgáló Hungarostudy kutatás is bebizonyította, hogy aki harmonikus családban, házasságban él és gyermekeket nevel, annak a lelki egészség mutatói is jobbak. A szerető család tehát a legfontosabb egészségvédő tényező.

Hogyan teremted meg a munka-magánélet egyensúlyát?

Természetesen minden dolgozó családanya számára kihívást jelent a munka és a magánélet közti egyensúly megteremtése, ugyanakkor egy támogató családi közeg sok terhet levesz a vállunkról. Szerencsés vagyok, hogy a férjem immár huszonöt éve szövetségesem a családi feladatok megosztásában, és az édesanyámra is mindenben számíthatok, ha segítségre van szükségem.

Az interjút Pálfay Erzsébet a Mozgalom alelnöke készítette.

TÁLENTUM | 2024.05.15.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Támogass bennünket!
Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány
Bankszámlaszám: Magnetbank 16200199-11531241-00000000

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!