Mindenkinek lehessen annyi gyereke,
amennyit szeretne!
EN

Az életbe vetett bizalom hídját építik: ők a Kopp-Skrabski díj nyertesei 2023-ban

Fantasztikus az Önök tevékenysége, nem lehetünk elég hálásak nektek! Köszönjük, hogy vagytok, hogy értünk dolgoztok! - mondta Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke a Kopp-Skrabski-díjak átadó ünnepségén.  A Mozgalom 2017 óta minden évben kiosztja a Kopp Mária - Skrabski Árpád kutató házaspárról elnevezett díjat. A kitüntetést azok kapják, akik a családokért, kisebb és nagyobb közösségekért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein. A díjat egy-egy, életútján vagy hivatásán keresztül kiemelkedő példát mutató személy, házaspár illetve kutató kapja. 

A Kopp-Skrabski-díj fődíjasa 2023-ban egyéni kategóriában Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója. A jövőfesztivál megrendezésével Gergely sokat tesz a magyar fiatalok tudásának, tájékozottságának növeléséért. Közönségdíjas Halász Éva kárpátaljai pedagógus. Éva kiemelkedően eredményes tehetségfejlesztő, hagyományőrző tevékenységet folytat oktatási feladatai mellett a beregszászi járási Haranglábon. 

A Kopp-Skrabski-díj fődíjasai házaspár kategóriában Ébner Magdolna vegyészmérnök és Ébner Gyula villamosmérnök. Eredeti szakmájukat otthagyva megalapították a a gyöngyösi Autista Segítő Központot, a karácsondi Autista Majorságot és a Gyöngyöspatai ökogazdaságot. 

Közönségdíjasok Palojtay Márta, a munkácsi püspökség munkatársa és Popovics Béla tanár, honismereti vezető. Márta segélyprogramok szervezője, lelkigondozó, életvédő munkája nyomán jelentősen csökkent az abortuszok száma. Béla a cserkészet kárpátaljai elindítója, helytörténeti sétákat, előadásokat szervez.


A tudományos Kopp-Skrabski-díj fődíjasa (35 év alatti kategória) Juhász Anita, a Semmelweis Egyetem klinikai szakpszichológusa.  Anita tevékenysége a mentális egészség védelmének területén kiemelkedő. Tréningjének célja a szülő és gyermeke közötti kapocs erősítése. 

Közönségdíjas Dr. Jagodics Balázs, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa. Balázs iskolapszichológusi tapasztalatokkal lépett a kutatás területére, az iskolai kiégés-szindrómát, a tanulást támogató pszichológiai erőforrásokat, az iskolai kudarcok tényezőit kutatja. 

A tudományos Kopp-Skrabski-díj fődíjasa (35 év feletti kategória) Dr. Drjenovszky Zsófia Anna, a Károli Gáspár Református Egyetem Szociológia tanszékének docense. Ő családszociológiával foglalkozik, disszertációjának témája a nők távolmaradása a munkaerőpiactól a gyermekvállalást követően. 

Közönségdíjas Dr. Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetének docense, művelődéstörténész. Az oktató a magyar iskolatörténet, a hazai barokk iskoladrámák kiemelkedő kutatója. Az általa alapított színtársulattal élővé és közösségi élménnyé teszi ezt a hagyományt. Emellett egyházi népének-gyűjtései is figyelemre méltóak. 

A tudományos Kopp-Skrabski-díjat a Richter Gedeon Nyrt. támogatásának köszönhetően ítélik oda. "Felelős vállalatnak lenni nemcsak annyit tesz, hogy munkatársaink jóllétéért teszünk meg minden tőlünk telhetőt, hanem azt is, hogy bizonyos társadalmi kérdéseket felkarolunk, támogatjuk a jó ügyeket. A Kopp-Skrabski-díjak tudományos kategóriáival olyan szakemberek áldozatos munkája, munkaidőn kívüli tevékenysége előtt tiszteleghetünk, akik minden nap egy családbarátabb társadalomért, a kívánt gyermekek megszületéséért dolgoznak. Világszinten is meghatározó nőgyógyászati portfólióval rendelkező gyógyszeripari vállalatként természetes volt, hogy beállunk e nemes kezdeményezés mögé”.

Engler Ágnes, a zsűri elnöke beszédében azt mondta, a jelen kihívásai ellenére mégis igent kell mondani a családra, a közösségekre, és a bizalom hídját kell építeni a jövőbe. A korábbi években díjazott lett többek között Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színész-házaspár, Bálint Balázs szülész-nőgyógyász és Pál Ferenc katolikus pap. A korábbi díjazottak: haromkiralyfi.hu/kopp-skrabski-dij

Sajtómegjelenések

Támogatóink

Galéria

HKHK | 2023.10.27.

Előző oldalra »  •  Főoldalra »

Aktualitásaink

Még több

Interaktív

Index

Névmutató a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sokoldalú tevékenységéről

0-9ABCCsDEFGGyHIJKLMNNyOÖPRSSzTUÜVZ

Videó galéria

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot!